A volán mögötti élet kétségkívül kimerítő tud lenni, a hosszú úton még utasként is elfáradunk, nemhogy sofőrként. A vezetés egy összetett, rutint igénylő feladat, amely rátermettségen kívül koncentrációs képességet és koordinációs készséget is megkövetel.

Egy hosszú út során Te is elfáradsz a kormány mögött ülve? Ezekkel a tippekkel felfrissítheted magad.

  • 1 tipp

Az optimális folyadék bevitel azon kívül, hogy fontos szerepet játszik szervezetünk egészségének fenntartásában, remekül felfrissíti az elmét is. Célszerű vizet (lehetőleg szénsavmenteset) fogyasztani. Ha pedig egy kis ízre vágynál, bármilyen szénsavas üdítő vagy egy fekete tea is hosszan tartó lendületet adhat. A lényeg, hogy ügyelj a hidratáltságra.

  • 2. tipp

Az édesszájúak szeme most biztosan felcsillan, ugyanis a csoki a benne rejlő ásványianyagok mellett a teobrominnak is becézett alkaloid segítségével élénkíti a központi idegrendszert, a flavanolok pedig jó hatással vannak az agyműködésre. A maximális hatás elérése érdekében figyeljünk arra, hogy jó minőségű, legalább 70%-os kakaó tartalmú étcsokoládét fogyasszunk.

  • 3. tipp

Egy ritmikus zene meghallgatása is felpezsdítheti testünket és lelkünket egyaránt, hiszen szervezetünk a szívritmust a dallam tempójához igazítja, ezáltal a vérnyomásunk is módosul.

  • 4. tipp

Az ablaklehúzás is jó taktika, de az a legbiztonságosabb, ha rövid szüneteket tartasz az erre alkalmas pihenőknél. Pár perc a szabad ég alatt, a levegő frissítő hatása, és végtagjaid átmozgatása nagymértékben hozzájárul a felfrissüléshez.

A haladók eszköztára

Van néhány étel és ital, ami szintén segíthet, ezeket érdemes még az indulás előtt beszerezni:

  • A guarana egy dél-amerikai kúszónövény, mely kedvező hatással van a testi és szellemi teljesítőképességre. Segítségével akár 6-8 órán át is friss maradhatsz. A növény magjából összezúzott készítményt por és tabletta formájában is megtalálható a boltok polcain, de a gurana tea is népszerű.
  • A matetea is bevált módszer az éberség fenntartására, ugyanis az örökzöld bokor levelei enyhe koffeint tartalmaznak. Erősíti a vérkeringést, az izomzatot és az idegeket is.
  • Meglepő, de a banán is jó fáradságűző. Gyorsan hasznosítható szénhidrát tartalma, valamint a benne rejlő magnézium és folsav erőt ad a testnek, serkenti a vörösvértestek képződését.
  • A magvak kedvelőinek jó hír, hogy a dió és mogyoró is kedvező hatásúak, ha az ember fel akar frissülni egy kicsit. A szerotonin boldogsághormon termelésében is közrejátszanak, és könnyítik a stresszkezelést.

Tapasztalt sofőrként úgy gondolod, már mindent láttál az utakon? Igazad lehet, bár biztos van olyan szereplője a közlekedésnek, akinek a bőrébe bújva teljesen más nézőpontból tekintenél a forgalomra. Ha kipróbálnád magad – már csak a vicc kedvéért is – busz- vagy taxisofőrként, tölts le egy vezetésszimulátor játékot a telefonodra. Kíváncsi vagy a javaslatainkra? Olvass tovább!

Forrás: Pexels

Európa túra, kicsit másképp – Euro Truck Evolution

Szállíts rakományt Európa nagyvárosai között, gyűjts pénzt, és fejleszd a kamionjaidat! Több mint 20 valósághű város érhető el a játékban, Párizs, Róma és Madrid csak néhány közülük. Az országutakon, autópályákon utazva folyamatosan változnak a napszakok, sőt még az időjárás is – a játék így igyekszik visszaadni a hosszú autóutak hangulatát. Gyűjtsd össze a haverokat, és próbáljátok ki a multiplayeres konvoj módot is!

A poén kedvéért – Trash Truck Simulator

Légy részese a város vérkeringésének, és cikázz szabadon az utcákon – kötelességeidről viszont ezúttal sem feledkezhetsz meg: el kell juttatnod az összegyűjtött hulladékot a szeméttelepre. Ennél jobb kihívást keresve sem találnál vezetési készséged fejlesztésére. Minél több szemetet szállítasz el, annál több pénz üti a markodat, ezt pedig járműved fejlesztésére, illetve másik autó vásárlására költheted.

Autóversenyzés a javából – Real Racing 3

Mobilos autóverseny szimulátornak nem volt még ilyen grafikája. Pattanj be a legmenőbb sportautókba, és éld át a legtutibb játékélményt! A Real Racing 3-ban – nevéhez hűen –igazi autók, igazi helyszínek és igazi ellenfelek várnak: kormányozd olyan ikonikus gyártók modelljeit, mint a Bugatti, a Ferrari vagy éppen a McLaren, és koptasd a leghíresebb versenyhelyszínek aszfaltját! Többek között Silverstone, Hockenheim és Le Mans híres pályája várja, hogy végigszáguldj rajta. Az online multiplayer mód arra is lehetőséget nyújt, hogy barátaidat hívd ki ellenfélként.

Nyomd a gázt, majd fékezd meg a tüzet – Fire Engine Simulator

A legnemesebb megbízatás a Fire Engine Simulatorban vár rád: amint megszólal a sziréna, életek megmentésére kell indulnod. A feladat java csak azt követően kezdődik, hogy a városon keresztülmanőverezve megérkezel a helyszínre – az oltást is neked kell levezényelned. A legkülönbözőbb esetekhez riaszthatnak, így lehet, hogy egy kigyulladt szeméttárolóval kell megbirkóznod, de egy égő irodaház is benne van a pakliban. Ebben a játékban minden másodperc számít.

Légy te a „szállító” – Public Transport Simulator

Több mint 40 típusú közlekedési eszköz közül választhatsz, taxitól kezdve a kisbuszokon át egészen a csuklósokig. Minden járművet alaposan kidolgoztak, még az utastérbe is betekinthetsz. Amikor kiválasztod, hogy melyiket szeretnéd vezetni, egyben küldetést is választasz: a buszokkal a menetrend szerinti pályán kell haladnod, a taxikkal pedig értelemszerűen az utasokat kell a kívánt úticélra fuvaroznod. Vezess mindig körültekintően, finom mozdulatokkal – ha egy utas is elesik a buszon, pontlevonás a büntetésed.

Ha szívesen tesztelnéd a KRESZ tudásod, akkor kattints ide, most akár 100 ezer forintot is nyerhetsz, és csupán 6 kérdésre kell válaszolnod.

Pető Attila, Kreszprofesszor cikksorozata – 3. rész

A KRESZ a sebességhatárok megállapításánál figyelembe veszi az egyes járművek egyedi jellemzőit is. Így sok esetben teljesen más értékekkel kell számolni személygépkocsi és más tehergépkocsi esetében. Érdemes ezeket jól ismerni, mert a szabálysértési rendeletek alapján ellenőrzés esetén a gyorshajtásért 30 és 300 ezer forint közötti bírságot szabhatnak ki.

3500 kg megengedett legnagyobb össztömeg feletti tehergépkocsik részére lehetséges maximális sebességek:

Autópályán                                       80 km/óra

Autóúton                                          70 km/óra

Lakott területen kívül                     70 km/óra

Lakott területen belül                    50 km/óra

Amennyiben lakott területen belül a „Sebességkorlátozás” jelzőtábla 50 km/óránál nagyobb tempót engedélyez, kamionnal                 csak 50 km/óra.

Lakó-pihenő övezetben                 20 km/óra

Túlméretes járművel, útvonal engedéllyel             30 km/óra

Hólánccal felszerelt gépjárművel mindenhol         50 km/óra

Az ezzel a táblával megjelölt útszakaszon                                             30 km/óra

A képen aláírás, kültéri, forgalom, utca látható

Automatikusan generált leírás

Ahol kapaszkodósáv van, a kapaszkodósávon kell haladniuk azoknak a járműveknek, amelyek lakott területen kívül 70 km/óra, lakott területen 40 km/óra – sebességnél lassabban haladnak.

Autópályán és autóúton csak olyan gépjárművel, illetőleg gépjárműből és pótkocsiból álló járműszerelvénnyel szabad közlekedni, amely sík úton legalább 60 km/óra sebességgel képes haladni.

Fontos még megemlíteni, hogy sok olyan kamiont lehet látni, amelynek hátulján 90 km/óra jelzésű matrica található. Magyarországon nincs a tehergépkocsik számára sebeséggel kapcsolatos ilyen engedmény, kivéve az így levizsgáztatott autóbuszokra.

Mindenki látta már a Clark Ádám téren álló, hatalmas nullát ábrázoló szobrot, de tudtátok-e, hogy ez nem az első, hanem a negyedik hasonló funkciójú alkotás? Figyelem: meglepő fordulatok következnek a hazai úthálózat jelképes kiindulópontjának kalandos történetéből.

A Székesfehérvárról induló 8-as út kivételével minden magyarországi egyszámjegyű főútvonal kezdőpontja a budapesti Clark Ádám téren felállított 0 km kő. Noha hasonló alkotások emelése nem mai, és nem magyar találmány, ennek ellenére a Lánchíd és a budai váralagút szomszédságában álló műalkotás közlekedési szempontból igen nagy jelentőségű.

A napjainkban is látható nulladik kilométerkő szobor készítője Borsos Miklós, alkotása 1975 óta megtalálható a Budavári Sikló alatti téren. Ez azonban nem az első, hanem a negyedik hasonló. Lássuk, mik is történtek pontosan a korábbi szobrokkal!

1. Mérföldkő

A 19. században a Lánchídtól és az Alagúttól nem messze állt a régi mérföldkő – akkoriban ugyanis még a kontinensen sem kilométerekben mérték a távolságokat. A mérföldkőnek azonban nem ez volt az eredeti helye, kezdetben a budai királyi palota küszöbénél állt. A Lánchíd építésekor helyezték át a követ oda, ahol ma az utódja is áll. Az eredeti kőnek sajnos később teljesen nyoma veszett, és az írásos feljegyzések hiánya miatt a mai napig nagyon keveset tudni róla.

2. Az új szimbólum: Patrona Hungariae

Egy ideig semmi sem állt az időközben Clark Ádám térre keresztelt közlekedési csomópontban. Az 1930-as években gróf Festetics Pál javasolta, hogy szobor jelképezze a kiindulópontot a Lánchíd közelében. A közlekedési hálózat kiindulópontját részben azért képzelték el épp itt, mert akkoriban itt volt a Kereskedelmi Minisztérium. Az elképzelést a Hungária Automobil Club karolta fel és valósította meg. Így került a térre 1932-ban Körmendi-Frim Jenő Madonnát (Patrona Hungariae) ábrázoló márványszobra, amelynek talapzatán három alak (egy gyalogos, egy kocsis és egy autóvezető) domborműve volt látható. A szobron ez a felirat volt olvasható: A magyar országutak kiinduló pontja. 0 Km. Állította a Magyar Automobil Club. 1932. A második világháború pusztításait azonban nemcsak a Lánchíd, ez a szobor sem élte túl.

3. A jó munkásember, mint az utak origója

A hiányt 1953-ban pótolták Molnár László, egy munkást és egy autókereket ábrázoló szobrával. A kor ideológiájának megfelelően egy távolba, azaz a jövőbe tekintő munkás életnagyságú szobra Magyarország útjainak új kezdőpontját szimbolizálta. Alig 20 év múlva azonban a főváros vezetősége úgy döntött, hogy egy másik, kifejezőbb jelzésre van szükség, így Molnár László szobrát 1974-ben átköltöztettek a XVII. kerületbe, a rákoshegyi vasútállomáshoz.

4. A jelenlegi „0” kilométerkő

Végül 1975-ben készült el a ma is látható szobor, Borsos Miklós műve. A Kossuth-díjas szobrászművész alkotása egy tipográfiailag tökéletes 0-t ábrázol. A három méter magas mészkőszobor minden oldalán két betű olvasható: KM. Borsos mindenki számára könnyen dekódolható jelet hozott létre, amely lassan 50 éve áll a helyén, csupán 2013-as városrendezéskor mozdították arrébb pár centivel.

Pető Attila, Kreszprofesszor cikksorozata – 2. rész

A KRESZ a párhuzamos közlekedés szabályaival foglalkozó paragrafusban foglalkozik részletesen azzal, hogy többsávos úton a járművek mikor, melyik sávot, és milyen céllal vehetik igénybe. Általában a tankönyvek a valamennyi járműre érvényes szabályok mellet kivételként említik meg a tehergépkocsikat, mi most ebben az összeállításban kizárólag a különböző tehergépkocsikra érvényes haladási szabályokat foglaljuk össze.

A KRESZ alapján a 3500 kg megengedett legnagyobb össztömeg feletti tehergépkocsik (ide tartoznak a kamionok is) többsávos úton történő közlekedése szempontjából nincs annak jelentősége, hogy lakott területen belül, kívül vagy autópályán haladunk. Még akkor sem, ha városban a tehergépkocsik ugyanúgy 50 km/óra maximális sebeséggel közlekedhetnek, mint a személygépkocsik.

Ezért:

Kétsávos utakon a jobb szélső sávban kell közlekedni. A belső sávba kizárólag egy jármű megelőzése céljából szabad behajtani, majd az előzés után vissza kell sorolni. Tehát a 3500 kg megengedett legnagyobb össztömeg feletti tehergépkocsik nem előzhetnek meg folyamatosan több járművet.
Ha a fogalom sűrűsége miatt a megelőzött jármű után visszatérni nem lehet, akkor az előzést nem szabad megkezdeni.
Ezt a szabályt, főleg városon belül sokan nem ismerik, vagy nem tartják be. A belső sávban torlódás esetén csak az a tehergépkocsi tartózkodhatna, aki közvetlenül balra kanyarodáshoz készül fel.
Így az sem szabályos, ha valaki a balra kanyarodás előtt már kilométerekkel a belső sávban halad.

Háromsávos utakon annyiból más a helyzet, hogy a középső sávban a tehergépkocsik folyamatosan is előzhetnek. Tehát egy jármű megelőzése után nem kell visszasorolniuk, egyből belefoghatnak a következők megelőzésébe.

Azonban itt is érvényes az alapszabály, hogy ha üres az út és nincs kit megelőzni, akkor kizárólag a jobb oldali külső sávban szabad közlekedni.

Illetve a KRESZ külön meghatározza, hogy három vagy több sáv esetében, a harmadik és további sávokban tehergépkocsik nem közlekedhetnek, és nem hajthatnak végre előzés. Egyetlen esetben sorolhatnak a másodikon túli belső sávokba, ha balra bekanyarodáshoz készülnek fel.

Nehéztehergépkocsik közlekedése autópályán és autóúton:

2011-től szerepel ez a szabály a KRESZ-ben, de még mindig sokan nem ismerik, vagy nem tartják be. Rendszeresen láthatunk szabálytalanul előzést végrehajtó kamionosokat. Érdemes ezért a szabályt pontosan értelmezni:

Hol érvényes?

Kizárólag olyan autópályán és autóúton, ahol két forgalmi sáv van. Ahol kapaszkodósáv is létezik, ott ez nem számít bele.
A szabályt nem kell alkalmazni egysávos autóúton – itt bármilyen furcsa, de lehet több járművet is megelőzni, természetesen csak akkor, ha az előzés feltételei adottak.
És nem kell alkalmazni három vagy többsávos autópályán vagy autóúton. Ilyen helyen az előzőekben leírt háromsávos utakra érvényes szabályokat kell betartani előzés közben is.

Mikor érvényes?

6 és 22 óra között.

Tehát nincs ez másképpen hétköznap vagy hétvégén sem. Illetve a világoshoz vagy sörtéthez sem kötődik, kizárólag az órát kell figyelni.

Kire érvényes?

A 7500 kg-ot meghaladó megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsira, vontatóra, valamint e járműből és pótkocsiból álló járműszerelvényekre. Tehát 7500 kg alatt szabad előzni nappal is.

A pontos szabály így áll a KRESZ-ben:

„Tilos előzni az azonos irányú forgalom számára két forgalmi sávval rendelkező autópályán és autóúton – 6 és 22 óra között – a 7500 kg-ot meghaladó megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsival, vontatóval, valamint e járműből és pótkocsiból álló járműszerelvénnyel.”

Szerencsére már nem szükséges hatalmas papír térképeket forgatnunk, hogy arról bogarásszuk le az útvonalunkat – a tájékozódást nyugodtan rábízhatjuk a navigációs alkalmazásokra, hogy tényleg csak az útra és a vezetésre koncentrálhassunk. Na de melyek a legjobb útvonaltervező alkalmazások, és mi a különbség köztük, mi alapján válasszunk?

1. Waze

A Waze-t a közösségi funkciók különböztetik meg leginkább a többi navigációs apptól. Mivel a felhasználók is tehetnek bejelentéseket, az útviszonyokról olyan valós idejű információkat kaphatunk, melyeket az előttünk haladó sofőrök tapasztaltak. Ezen kívül megoszthatjuk barátainkkal vagy kollégáinkkal, hogy éppen hol tartózkodunk, illetve mi is láthatjuk őket. Az alkalmazás folyamatosan figyeli a forgalmat, baleset vagy torlódás esetén menet közben is képes újratervezni az útvonalat. Keresőfunkciójával megtalálhatjuk például a legolcsóbb benzinkutat a közelben, azonban azt ne feledjük, hogy az Android és iOS rendszerre is ingyenesen letölthető Waze kizárólag internetkapcsolattal működik.

2. Google Maps

Ez az a navigációs app, amit valószínűleg már mindenki használt. Nem is csoda, hiszen az alkalmazással szinte kitárul előttünk az egész világ: ott van például a Street View opció, mellyel teljesen új perspektívából szemlélhetjük meg az egyes helyszíneket. A Google Maps világszerte támogatott, és csaknem 100 millió helyről tárol információt – például nyitvatartást vagy értékelést –, melyek folyamatosan frissülnek. A „Felfedezés a közelben” funkció segítségével könnyen megtalálhatjuk a közelünkben lévő szállodákat vagy benzinkutakat. Az alkalmazás további előnye, hogy két hétig offline módban is elérhetők a térképek, ha ezeket előre letöltjük. Ez szintén ingyenesen elérhető Android és iOS rendszerre is.

3. Sygic

Nem véletlen, hogy a körülbelül 50 milliós letöltési számmal bíró Sygic a legnépszerűbb offline navigációs app. A legszuperebb benne az, hogy útvonaltervezésnél figyelembe veszi a jármű méretét, a rakomány típusát és az emissziós normákat is. Így nem kell éles kanyarok, alkalmatlan alagutak, hidak és egyéb tehergépkocsi-korlátozások miatt aggódnunk. Ezen kívül információt kaphatunk arról is, hogy hol lehet tehergépkocsival és autóbusszal parkolni és tankolni. Android és iOS rendszerre is ingyenesen letölthető, de appon belüli vásárlási lehetőségeket is tartalmaz: ilyen megvásárolható bővítmény például a Real View navigáció, vagy a szélvédőre vetítő funkció.

4. inRoute

Ez az alkalmazás ideális lehet, ha hosszú, akár napokig tartó utat tervezel: nem csak azt tudod megadni, hogy honnan hová szeretnél eljutni, hanem azt is, hogy mikor és hol szeretnél megállni, mondjuk alvási vagy étkezési szünetre. Az inRoute a várható időjárási viszonyokat is számításba veszi. Az alkalmazás ingyenesen letölthető, viszont hátránya, hogy az eddig említett applikációkkal ellentétben csak iOS rendszerre, és csak angol, német, francia és spanyol nyelven érhető el. Ennek ellenére a világ legtöbb országának térképét, így Magyarország útvonalhálózatát is tartalmazza. 

+1. Truck Parking Europe

Bár ez nem egy kifejezetten navigációs alkalmazás, a tehergépkocsi-vezetőknek mégis nagyon sokat segíthet, ha szeretnének időt spórolni. A Truck Parking Europe egy parkolást segítő app, mely folyamatosan frissülő adatbázist tartalmaz a sofőrök visszajelzéseiből: ezek alapján könnyen kiválaszthatjuk, hogy a közelben található parkolóhelyek közül melyik számunkra a legmegfelelőbb. Az alkalmazás Android és iOS rendszerre is ingyenesen letölthető, viszont csak angol nyelven érhető el.

Pető Attila, Kreszprofesszor cikksorozata – 1. rész

A KRESZ – mint a közúton közlekedő járművekkel kapcsolatos jogszabály – legtöbb paragrafusa valamennyi közlekedési eszközre érvényes. Az elsőbbségadás, az előzés, a vasúti átjárón áthaladás vagy az irányváltoztatás alapszabályai a kerékpártól kezdve a pótkocsis teherautókig mindenkire érvényesek.

A különböző járművek eltérő közlekedési tulajdonságai miatt sok szabály esetében a KRESZ más és más elvárásokat fogalmaz meg. Ebben a sorozatban az úgynevezett nehéztehergépkocsikra, avagy közismertebb néven a kamionosokra, másként vonatkozó szabályokat foglaljuk össze.

A KRESZ három féle tehergépkocsit különböztet meg:

Kistehergépkocsi – a 3500 kg megengedett legnagyobb össztömeget meg nem haladó teherszállításra alkalmas gépkocsi, amely a legtöbb szabály tekintetében a személygépkocsikra vonatkozó előírásokat tartja be. Jellemzően ezen járművek B kategóriás jogsival is vezethetők, így ezzel e sorozatban külön nem is foglalkozunk.

Az általános tehergépkocsik – 3500 kg és 7500 kg között. Ezek vezetéséhez már C kategória szükséges, és több szabály – sebességhatárok, párhuzamos közlekedés, teherszállítás, illetve nem kevés jelzőtábla – már másként vonatkozik rájuk.

A nehéz tehergépkocsik – tehergépkocsi, vontató, valamint e járművekből és pótkocsiból álló járműszerelvény, amelynek megengedett legnagyobb össztömege a 7,5 tonnát meghaladja -, amelyek csak 2013 óta szerepelnek önálló fogalomként a KRESZ-ben de bizonyos szabályok másként érvényesek rájuk. (Legismertebb a kétsávos autópályán elrendelt nappali előzési tilalom.)

Hol közlekedhetnek a tehergépkocsik 3500 kg megengedett legnagyobb össztömeg felett?

Általánosságban ugyanott, ahol bármelyik más jármű, azonban van néhány kivétel:

  • Lakó-pihenő övezetbe csak akkor hajthatnak be, ha az ott lakók és oda költözők költöztetését végzi, vagy oda építő- és tüzelőanyagot szállít. (Leszámítva természetesen az út- és közmű építést, fenntartást, illetve köztisztasági, rendvédelmi, betegszállítási, közegészségügyi, postai feladatot ellátó járműveket.)
  • A nehéz tehergépkocsik alapvetően lakott területen kívül csak autópályán, autóúton és főútvonalon közlekedhetnek. Ez elsősorban az útdíj fizetési rendszer miatt van így.
  • Ezt a szabályt csak akkor sérthetik meg, ha ez elengedhetetlenül szükséges és az áru fel-, vagy lerakása, vagy az üzemben tartó telephelyére közlekedés indokolttá teszi.

Több közlekedési tábla is korlátozhatja a tehergépkocsik behajtását egy-egy adott útra

Az általános mindkét irányból behajtani tilos tábla mellett három jelzésre érdemes odafigyelni:

A képen rajz látható

Automatikusan generált leírás

Ez a jelzés minden olyan teherégépkocsi behajtását tiltja, amelyik nyitott rakfelülettel rendelkezik. Zárt rakfelület esetén pedig a 3500 kilogramm megengedett legnagyobb össztömegnél nagyobb tehergépkocsikra érvényes.

A képen rajz, aláírás, óra látható

Automatikusan generált leírás

Ha egy ilyen táblában tömegértéket is látunk, akkor értelemszerűen csak az ezt meghaladó megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsival tilos behajtani.

A fenti két tábla esetében a forgalmi engedélybe bejegyzett megengedett legnagyobb össztömeg számít, tehát ez független attól, hogy üres, vagy megrakott a jármű.

A képen aláírás, rajz, leállítás látható

Automatikusan generált leírás

Ez a tábla viszont már a tényleges tömegnél nagyobb járművek behajtását tiltja. Azaz ilyen helyen érdemes tisztában lenni a tehergépkocsink valós tömegével, mert esetleg egy olyan hídra tévedhetünk, amely a túlterhelés miatt leszakadhat.

Ezeken felül természetesen valamennyi méretkorlátozó táblára érdemes figyelni (magasság, hosszúság, szélesség, tengelyterhelés), nehogy kellemetlen meglepetésben részesüljünk.

A képen rajz látható

Automatikusan generált leírás

Ezt a közlekedési táblát azért is érdemes megismerni, mert bár azt jelenti, hogy járműszerelvénnyel behajtani tilos, és a kamion járműszerelvénynek minősül, de a kivételek között szerepel, hogy az egytengelyes vagy félpótkocsiból álló járműszerelvény behajthat, tehát a kamion is.

Érdemes ezekre a szabályokra kamiont vezetve odafigyelni, mert a KRESZ-szabályainak megsértésén túlmenően (30.000 forint bírság a behajtási tilalmak figyelmen kívül hagyása esetén), a közúti áruszállításhoz kapcsolódó szabálysértési rendeletek (156/2009. Korm. rendelet) alapján a jogosulatlan úthasználat esetén akár 165.000 forintos büntetést is fizethetünk. Ami már nem kevés.

Lehet, te is úgy vagy vele, hogy semmi szükséged a vezetést segítő kiegészítőkre, de hidd el, hamar rá fogsz jönni, mennyivel könnyebbé tehetik az életed. Ebben a cikkünkben összegyűjtöttük Neked, hogy milyen, hosszú autóutakat megkönnyítő eszközökkel szerelheted fel autód belső terét.

1. Napellenzőre szerelhető szemüvegtartó

Csak egy dolog zavaróbb annál, amikor nappal szemben kell vezetni – ha nem találod a napszemüvegedet. A napszemüveg hiánya erős napsütésben nem csak kényelmetlen, de nagyon veszélyes is. Ezért fontos, hogy ez az eszköz könnyen elérhető legyen, amikor szükség van rá: a napellenzőre szerelhető tartó például egy remek megoldás. Mivel a szemüvegnek így fix helye lesz, kisebb annak is a valószínűsége, hogy otthon felejted.

2. Szivargyújtóba helyezhető USB adapter

Régen egy egyszerű mobiltelefont akár egy hétig is használhattunk töltés nélkül, sajnos ez ma már nem annyira jellemző. Folyamatos használat esetén a készülékek hamar lemerülhetnek – még ha egész este töltőn is voltak – és ha ezt használjuk GPS-nek, elég kellemetlen helyzetbe kerülhetünk. Ha hosszú útra indulunk, érdemes okoseszközeink töltéséről is gondoskodnunk: ennek a legegyszerűbb módja, ha a gépjármű szivargyújtójába egy USB adaptert csatlakoztatunk, és a töltőkábeleket ebbe dugjuk be. Létezik ilyen adapterből 3-4 USB porttal rendelkező változat is, mely ideális lehet, ha több kütyüt szeretnénk egyszerre tölteni.

3. Látássegítő szemüveg éjszakai vezetéshez

Ha gyakran vezetsz éjszaka, ez igazán hasznos lehet számodra: olyan szemüvegről van szó, melynek különleges lencséi segítenek, hogy tisztábban láss éjszaka. Mivel tompítja az éles fényeket, sokkal kellemesebb mögüle szemlélni a megvilágított utakat, és a szemből érkezők reflektorai is kevésbé vakítanak el. Ha napközben napszemüveggel véded a látásodat, éjszaka miért is ne tennél ugyanígy egy erre kifejlesztett eszközzel, ha egyszer ilyenkor is intenzív fénynek van kitéve a szemed?

4. Mágneses telefontartó

A tájékozódás miatt muszáj, hogy telefonodat vagy a GPS-t jól látható módon helyezd el az autóban – erre pedig a mágneses tartóállványnál jelenleg nincs megfelelőbb eszköz a piacon. A legnagyobb előnye, hogy könnyen ráhelyezhetünk bármilyen típusú és bármekkora méretű okosezközt, legyen szó egy már-már táblagépre hajazó telefonról, vagy akár egy GPS-ről. Nem kell semmit se méricskélni, hogy vajon belefér-e, egyszerűen csak be kell helyeznünk a fémlapot a készülék és a tokja közé, majd ráhelyezni a tartóra – a többiről a szupererős mágnes gondoskodik.

5. Szellőzőrácsra helyezhető pohártartó

Tested folyamatos hidratáltságának fenntartásáról a sztrádán se feledkezhetsz meg. Valahogy tehát biztosítani kell, hogy a volán mögött ülve is könnyen hozzáférhess a folyadékhoz. Erre a helyzetre praktikus megoldás lehet egy szellőzőrácsra csíptethető pohártartó: az üdítős poharad vagy vizes palackod így mindig kéznél van, sőt nyáron az autó klímája még segít is hidegen tartani az italt.  

Te mivel egészítenéd ki a listát?